00. Prológus

Sziasztok!

Hú, hát megjöttem a prológussal! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog, már várom a véleményeiteket. Komolyan érdekel ki mit gondol, ezért kérlek, hagyjatok egy megjegyzést a prológus elolvasása után. Előre is köszönöm! :) 

Prológus

A távolból már a mancsok súlyos puffanása hallatszott, ahogy kutyafuttában a talajhoz csapták őket a vérfarkasok. A vámpírok már mind támadóállásba helyezkedtek a réten, illetve a fák lombkoronájában bújtak meg, hogy ősellenségeik érkezésével rögtön lecsaphassanak rájuk. Ismét kiéleződött a két faj között az ellentét. Nincs év, hogy ne csapnának össze, valamilyen gyerekes ok folytán, s ne pusztulnának ártatlan lelkek egy buta csata keretében, melynek értelme egy szál sem. 

Vérszívóink dermedten, feszült figyelemmel szuggerálták az erdőt, s várták, hogy megérkezzen az ellenség. Azonban, amikor a lábak vad dobbanása elcsöndesedett, s percekig nem hallatszott semmi más, csak kósza madárcsicsergés, a vámpírok tömege halk sutyorgásba, találgatásba kezdett. 

Talán azt hitték, hogy a harc, mely még el sem kezdődött, ily hamar véget is ért?

„Feladták volna?” „Gyáva kutyák” – hangzottak egyre bátrabban, hangosabban az illetlen mondatok a vérszívó nép szájából. 

Örömrivalgás tört ki, s a fák árnyékában meghúzódó lények is bátran előbújtak rejtekükből. Ekkor azonban a vámpírok számára ismerős kiáltás hasított a levegőbe, ami megtörte a pillanatnyi jókedvet, s borús, feszült hangulatot okozott az elcsendesült nép számára. 

David Halding kecses, magabiztos léptekkel sétált ki a rét északi oldalán elhelyezkedő sűrű bokrok takarásából, majd torpant meg a csatamező közepén, és emelt fővel várta, hogy a vérfarkas had elfoglalja helyét háta mögött. 

Jonathan Halding, a vámpír klán vezetője, előrelépett, szeme furcsán megvillant saját fia láttára, ki minden bizonnyal az ellenség élén készült harcolni. 

- Fogjátok el! – ordította hirtelen haragjában Jonathan, miközben mutatóujjával hevesen saját gyermeke felé mutogatott. Agyát elborította a vörös köd, egyszerűen nem akart hinni a szemének. Saját vére árulja el a fajukat! – Fogjátok el az árulót!

Farkasok morgása töltötte be a tágas mezőt, majd az elmaradottnak hitt csata mégis kezdetét vette. Az ellenfelekben gyilkos, megállíthatatlan, eszméletlen vágy tombolt az ellenség elpusztítására. Végtagok szakadtak le, halálsikolyok töltötték be az általában nyugodt terültet, és a hely, hol pár másodperce még béke honolt egy borzasztó vérfürdővé alakult át.